Tagok - életrajzok






Horváth Adrien - zenetanár, zongora


 Oláh Tzumo Árpád - zongora, zenetanár

Budapest, (1980) 1998- 2001 jelentős hazai és nemzetközi verseny győztese. 2001-2008-ban Amerikában folytatta tanulmányait. (Berklee Collage of Music Boston,  Los Angeles USC Thelonious Monk Institute) Két évig Herbie Hancock tanítványa volt. Olyan legendás zenészekkel koncertezett, mint Herbie Hancock,  Wayne Shorter, Clark Terry ,Terri Lyne Carrington, Dede Bridgewater, Dianne Reeves, Charlie Haden.Eddig öt lemeze jelent meg.  Hazai rangos díjak : Magyar Rádió E-MerTon díj,  Sláger Rádió  díj, 50 legsikeresebb magyar fiatal díj, Gramofon-díj, Márciusi Ifjak díj, Artisjust díj
Jelenleg Egressy Viennea Konzervatórium  és a Snetberger Központ tanára.

 Borbély Miklós - szaxofonos, zenetanár



1984-ben született. 10 éves korában kezdett szaxofonozni édesapja, Borbély Mihály tanítványaként, előtte zongorán tanult a Pomázi Zeneiskolában. Az érettségit követően tanulmányait az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán folytatta Bacsó Kristóf tanítványaként. Két évvel később 2005-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára, tanára Elek István volt. Diplomáját 2010-ben szerezte meg. Tanulmányait Hollandiában folytatta a Conservatorium van Amsterdam mester szakán Ferdinand Povel és Jasper Blom keze alatt, 2012-ben diplomázott.2011-ben elnyerte a “Lakatos 'Ablakos' Dezső ösztöndíjat”.
Jelenleg Gyomaendrődön tanít a Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában szaxofon, furulya, kamara és improvizáció tantárgyakat.Eddigi előadóművészi pályafutása során számos neves hazai és külföldi zenekarral ill. művésszel működött együtt (Modern Art Orchestra, Kaltenecker Zsolt, Dés András, Borbély Műhely, a Conservatorium van Amsterdam big bandje, Silje Neergard, Makám, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Kálmán Balogh and Maria Serrano: Balkan Flamenco, stb.).
Hazai szereplései mellett (Művészetek Palotája, Budapest Jazz Club, MOL Jazz Fesztivál, Művészetek Völgye, Kaláka Fesztivál, stb.) fellépett számos külföldi országban (Németország, Csehország, Hollandia, Norvégia, Kína, stb.).


Márton László - zenetanár, gitár



Márton László vagyok. Klasszikus zenei pályafutásomat 1997-ben kezdtem a biharkeresztesi Gárdonyi Zoltán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézményben.      A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégiumába való sikeres felvételi után 4 évig jártam ez intézménybe, klasszikus gitár szakra. A szakközépiskolai éveim második felében kitekintettem más zenei irányzatok felé is. Budapesten magánórákat vettem Juhász Gábor neves dzsessz-előadóművésztől, ahol a tabulatúrás kottaolvasást is megismertem. (Több zenekarban is játszottam elektromos gitáron.) 2003-ban első helyen felvételt nyertem gitár szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetbe és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára is, ez utóbbi intézményben folytattam zenei tanulmányaimat. Gitártanáraim Dr. Adrovicz István és Dr. Tokos Zoltán voltak. Ez idő alatt részt vettem számos fellépésen: jótékonysági koncerteken, karitatív jellegű és kulturális rendezvényeken. Az egyetem gitárzenekarával eljutottunk több ízben is Ciprusra, ahol több kamarafelállás tagjaként is szerepeltem. Felsőfokú tanulmányaimat (kamaraművész, gitártanár szakon) dicséretes jeles diplomakoncerttel és jeles diplomával zártam 2007-ben. A 2012/2013-as tanévben elvégeztem a kiegészítő tanári mester (MA) szakot klasszikus gitárból, dicséretes jeles diplomakoncerttel és jeles diplomatanítással minősítve.Tanári tapasztalataim: 2004 óta több zeneiskolában tanítottam: a téglási II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskolában, a hajdúdorogi Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskolában, a biharkeresztesi Gárdonyi Zoltán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskolában, valamint a balkányi Szabolcs Vezér Oktatási Központban. Jelenleg Debrecenben, a Muzsikáló Egészség Alapítványnál tanítok Debrecenben, és a tiszavasvári Hankó László Zeneiskolában. Annak köszönhetően, hogy rövid idő alatt aránylag több helyen megfordultam gitártanárként, több tapasztalatot is szerezhettem a növendékeket illetően. Egyre inkább megtapasztalom gyakorlatban is, hogyan kell minél hatásosabban, célszerűbben oktatni a gyerekeket a gitározásra. Növendékeim jó felkészültséggel bírtak saját korosztályukban, évfolyamukban. Az egyéni szereplések mellett az együttzenélés adta lehetőségeket, élményeket is próbálom biztosítani számukra. 2011 tavaszán a Nyíregyházán megrendezett Kelet-Magyarországi Gitárversenyen diákjaim nívódíjban és különdíjban részesültek. Az előadó-művészet és a tanítás mellett szívesen foglalkozok komponálással is.

 Rácz Ferenc, ütőhangszerek


Varga Evelin népzenész, énekes:


 Ferge Béla, zenetanár:


Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-tanszékén szerezte. Dobosként különböző zenei műfajok neves művészeivel játszott együtt. (Vukán György, Pege Aladár, Bergendy István, Berki Tamás, Babos Gyula, Deseő Csaba, Malek Andrea, Vincze Lilla, Zsédenyi Adrienn, Pély Barnabás, …)Részt vett több hazai és külföldi zenei fesztiválon.  (Krakkó Jazz Festival, Müncheni Magyar Intézet, Expo 2000 Hannover világkiállítás, Stuttgart, Graz, Bécs, Nagykanizsa Jazz Fesztivál, Debreceni Jazz Napok...) Számos hanghordozón közreműködött. Többek között Pege Aladár „International Jazz Workshop”, az After Crying zenekar „Az első évtized” és Patrick McMullan ír népzenész „Down and out” c. lemezén. Szerepelt Szabó István Európa-díjas filmjében, a Napfény ízében is.(Sunshine - Fsz: Ralph Fiennes) Huszonöt éve oktat zenét. Az utóbbi tizenöt évben a szentendrei Vujicsics Tihamér zeneiskola zsámbéki tagintézményében dolgozik. Tizennégy éve foglalkozik értelmükben akadályozott és halmozottan sérült gyermekekkel Budapesten a Bárczi Gusztáv Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában valamint a Magyar Williams Szindrómás Társaságnál. A tanítás során nagy hangsúlyt fektet az alkotókészség (kreativitás) megélésére, felszínre hozására és annak fejlesztésére.2011-ben jelent meg könyve.www.ertekesvagydivatos.hu

Jámbor-Szabó Éva - versek, selyemfestés

Énekelni szerető, de zenei tanulmányokat (eddig még) nem folytató ember lévén, a Kreatív Zenei Műhelyben való munkálkodásom nagy hálával és örömmel tölt el! Versek-dalok születtek a szívemből, a Műhelyhez így kapcsolódtam 2014 tavaszán. S lett egy nem várt csodás feladatom; a szövegírás régi és új dallamokra!Az elmúlt 10-15 évben alkotó életem részeként tanultam selyemfestést, s gyakoroltam ennek technikáit. Legnagyobb kihívás egy önálló kiállítás volt 2012-ben Nagyatádon, ahol élek. Amit felajánlhatok a Zenei Táborra mindebből, az a kreatív selyemfestéssel való ismerkedés segítése, illetve a versírás örömének megosztása. Úgy képzelem, hogy a zene, a vers és a festés rokonok; az alkotás gyökere egy és ugyanaz. A forrás ugyanaz. Lényegünk, benső világunk valósága határozza meg a gondolatokat, hangokat és a formákat-színeket, amelyeket szeretünk. A lelkünk választ és válaszol.

Szeretettel várom a Találkozásokat!
 

 Nagy Eszter  - gitár, furulya


Ahogy szülővárosom – Kecskemét - szülötte vallotta, magam is úgy tartom, hogy "a zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be" /Kodály Zoltán/.
Azt hiszem, ez lehet az egyik bölcsen megtervezett oka annak is, hogy a természet is zenél. Hová lennénk a lombok susogása, a patakok csörgedezése, a csendesen ringó búzamezők, a madarak dalolása, a tücsökök esti ciripelése nélkül? Milyen puszta, hideg, gyászos lenne a létünk, ha csak a vad emberi zajok vennének bennünket körül vagy a félelmetes üres, néma hangtalanság a beszédes csend helyett…  Szüleim bátorítására alsóbb osztályos koromban alapvető zeneelméletet és zongorát kezdtem el tanulni - a Kecskeméti M. Bodon Pál Állami Zeneiskolában - amiben egyre nagyobb örömöt találtam. Legfőképpen azokban az alkalmakban, amikor egy-egy közös zenélésre, négykezesre, duóra, trióra készültünk. Hat év után önképző jelleggel folytattam a zongora tanulását. Később óvópedagógiai tanulmányokba kezdtem, ahol kötelező volt a szoprán furulya elsajátítása. Néhány hónap után elhatároztam, hogy a sokkal lágyabb hangzású rokonával, az altfurulyával is szeretnék megbarátkozni. Pályamódosításom után, az újabb főiskolai (Sola Scriptura) évek alatt klasszikus gitárt kezdtem tanulni. Húgom - aki ugyancsak tanult zongorát és velem egy időben kezdte el a gitározást – az első időkben továbbíthatta azokat az alapvető ismereteket, amelyeket magántanulmányai során elsajátíthatott. Ez nagy segítséget jelentett számomra, hogy azután önképző módon is tovább tudjam tanulni ezt a hangszert is.  Habár nem vagyok hivatásos zenész, ugyanakkor vágyam lehetőségeimhez és képességeimhez mérten fejlődni ezen a területen is; mindazzal, amit kaptam, mind saját mind mások örömére és épülésére élni.  Megtapasztalhattam a környezetemben, az otthonomban az együttes éneklésben és zenélésben rejlő közösségteremtő, örömteli pillanatokat. Ezen felül azt is, hogy egy-egy felemelő gondolatot, üzenetet, gyógyító magvakat mennyire mélyen lehet elültetni az emberi – akár gyermek, akár ifjú, akár felnőtt – szívekben a tiszta zenével. Elkezdtem kíséreteket írni egy-egy énekhez, vershez. 
 
  Hodosán Hajnalka - ének


Márkus Júlia - hegedű
Márkus Ágnes - cselló

Bartha Luca - orvostanhallgató, fuvola



"Mivel Édesanyám zongoraművész, márt születésem előtt óta része az életemnek a klasszikus zene. Közel 15 éve játszom különböző hangszereken, amelyek közt előfordult a furulya, zongora, gitár, valamint rövid ideig a hegedű is, ám nagy szerelmem a fuvola lett. 8 éve tanulok ezen a hangszeren, és számomra a zenei önkifejezés legfőbb eszköze lett.
Tudományos beállítottságomat Édesapámtól örököltem, immár harmadik éve vagyok a Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatója. Remélem hogy mind zeneileg, mint pedig testileg tudom majd az embereket gyógyítani."

Márkus Eszter - orvostanhallgató, zongora



Ferge Lizi - diák, hárfa
Szebenyi Katalin - tanár, oboa, furulya


Pálinkó Réka - furulya


Szabó Réka - zenetanár, brácsa


Claudio Olivieri - trombita 

Márkuj Péter - orgona

Stuber Zoltán - zenetanár, fuvola


Molnár Zsolt -zongora

Balázs Bálint - tájépítész, cselló

Sáfár Pál - festőművész
 
ifj.Sáfár Pál - hegedű, zeneszerző
 Ifj. Sáfár Pál vagyok, 1990-ben születtem. 5 éves korom óta tanulok zenét.16 évig hegedűltem.
 5 éve zongorázom ill. zenét szerzek.

 Molnár Eszter - tanár

Geiger Benjamin - zenész

Munkácsi Ádám - fuvola

Tóth Gabriella - hegedű

Gecse Júlia - brácsa

Gonda Katalin - zongoraművész

Sveda Brigitta - zongoraművész

Deák Éva - zongora

Bacsi János - zongora

Donyec István - ütőhangszerek, facimbalom 

Hodozsó György - zongoraművész   

Beeri Barnabás - zongoraművész 

Bacsi János - zongoraművész 

Sütő Balázs - fuvola







 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése